Florenciának a csacska agyal második részében sok viszontagságot kell túllenie,hogy újra rátaláljon a szerelem.A folytatás ezenkíül is számos titkot rejt.Például az ikrekről kiderül hogy nem is ikrek,sőt nem is testvérek...
A csacska angyal készítői sohasem gondolták volna hogy a főszereplőnek,azaz Fedének meg kel kell majd halnia.Ám a Fedét alakító színészt sehogysem lehetett rávenni a folytatásra.Így nem volt mit tenni ki kellett írni a sorozatból.A produccerek pedig úgy döntöttek,Federico haljon meg,de úgy,hogy lelkének egy része egy bizonyos Maximo személyében maradjon.A furcsa,különc grófot,vagyis Maximót már az első széria végén megismerhették a tévénézők.Ám a körülmények szerencsétlen alakulása miatt a fiatalok,azaz maga Maximo és Florencia csak jó sokára jönnek rá hogy milyen mély érzelmekkel viseltetnek egymás iránt.A sorozat forgatókönyvírói erről így mesélnek:,,Többféle lehetőség merült fel,hogy hogyan írjuk ki Fedét a sorozatból,de mi mindenképpen olyan megoldást kerestünk ami a halál ellenére is bebizonyítja,hogy a szerelem örök.HIszen épp ez a sorozat üzenete.MIvel világszerte sok gyerek is figyelemmel kíséri a sorozatot,nem hagyhattuk hogy Florencia boldogtalan legyen.Így egyfajta varázslathoz folymodtunk.Eldöntöttük,Maximo Augusto Calderon de la Olla,Krikoragan grófja lesz a hősszerelmes,akiben Fede lelke tovább él,és aki örökre elnyerheti Florencia szívét."A gróf persze most még nem igazán szimpatikus Flor számára,de nem telik el sok idő,s a lány rájön,valamiért vonzódik Maximóhoz...
A folytatás titkai:
A szerelmi történet mellett más meglepetéseket is tartogat a csacsk angyal második szériája.Többek között Lorenzo is harcba száll Flor szívéért.Florencia végre megtudja mi is áll apja igazi végrendeletében:egy vállalat vezetését kell vállalnia,testvérével,Delfinával,aki amellett,hogy ki szeretné zárni Flort az örökségből,még Maximo szívére is pályázik.Sőt,a gaz csábító ennél többet is tesz.Amikor pedig már úgy tűnik,gyakorlatilag semmi sem állhat Flor is Maximo közé,kiderül,hogy a fiút hazájában,Krikoraganban királlyá akarják választani,ám ha trónra lép,le kell mondania Florenciáról....Természetesen ezen kívül is számos problémákkal kell szembenézniük a főszereplőknek.Így például kiderül hogy az ikrek nem is ikrek,sőt nem is testvérek,tehét egyikük nem tartozik a Fritzenwalden családhoz(ez pedig Franco).
Örülök hogy Florral játszhatok
Maximo szerepét az Argentínában még kezdőnek számító Fabio de Tomasóra osztották.,, Nagyon boldog vagyok,hogy lehetőséget kaptam erre a szerepre,ebben a fantasztikus,modernkori Hamupipőke-történetben. A forgatások megkezdése előtt rengeteget bezsélgettem a Floricientát alakító Florencia Bertottival, akit nagyon kedvesen, és roppant tehetségesnek tartok. Nagyon jó érzés együtt dolgozni egy olyan emberrel,aki ennyire érti a dolgát. Számomra nagy kihívás Maximo alakítása, hiszen ez életem első főszerepez-nyilatkozta Fabio
KÖSZÖNTŐ
ÜdvözöllekFlorencia Bertotti
rajongói oldalán! Itt mindent
megtudhatsz bájos színésznőről, filmjeiről és sorozatairól! Nézz körül! Rengeteg kép,
videó, extra, stb. vár rád! Jó szórakozást! Bori,a szerk.
OLDAL INFÓ
Szerkesztő: Bori
Design: Bori E-mail: florenciab@citromail.hu MSN: florenciab@citromail.hu Nyitás: 2006.06.20. Zárás: 2010.07.13. Téma: Florencia Bertotti Böngésző: Internet Explorer